Betöltés

Írdd be amit keresel

Osszd meg!

Az Ikerlángok Útja az Egység létállapotából az Aprózódás tapasztalásán át a lélek gyönyörben való feloldódásáig:

 

“Minden évünk egy újabb kanyar az Utunk keskeny, s olykor göröngyös ösvényén.
Csak azt tudjuk, hogy honnan indulunk, és csak remélhetjük, hogy oda érkezünk, ahova szeretnénk.
De az Út sok elágazással, rengeteg kereszteződéssel szegélyezett…
Dönthetünk jól…. dönthetünk jobban…. és dönthetünk rosszul is…
Vannak fix pontjaink, amikhez ragaszkodunk.

Ezek a pontok, mint mankók kísérnek el bennünket az év körkörös spirálban haladó energiapályáján.
Olykor a ragaszkodásaink megfosztanak azoktól a dolgoktól, amik igazán fontosak.
Olykor azt hisszük, a siker kulcsa, hogy mennyink van abból, ami látható és megfogható.
Olykor elkapcsolódunk…

Elkapcsolódunk először magunktól…
Aztán azoktól, akik fontosak nekünk.
Kapkodunk…
Kényszeresen szeretnénk megfelelni, s már azt sem tudjuk minek és miért.
Közben elfedjük a szívünk hangját.

Azt a dallamot, amin keresztül a lelkünk szól hozzánk.
Ilyenkor elesettekké válunk, céltalanná, és meghasonlunk önmagunk előtt.
Az életünk tele van pillanatokkal….

Boldogsággal
Örömmel
Szerelemmel
Mosollyal
Megbocsátással
Kibéküléssel
Közös álmokkal
Irracionális célokkal, de nélkülük nem lennénk alkotók, akik saját sorsukat írják másodpercről másodpercre.

Ezeket a pillanatokat visszük magunkkal tovább és tovább.
Évről évre, életről életre, világról világra.

Az Idő illúzió…
Minden megtörténik, amikor meg kell történnie…
Szabadítsd fel Magad a Tér és az Idő korlátjai alól!
Legalább csak néha…

Hajónk a kapcsolódás, amivel a szerelem óceánján utazunk.
Ez az óceán soha nem apad ki, mert folytonosan és vég nélkül teremtjük újra, az örök Forrás ezüstkék tengeréből.
Alattunk a Föld, melybe lényünk gyökereit eresztjük, felettünk az örök fény Csillagai.

Közötte semmi nincs, csak mi.
Mi, akik az őseredet egységében élünk és létezünk.
Innen nézve pedig semmi más nem számít.
Nem számít, hogy mikor, hogy hogyan, hogy milyen úton… Mert egy ösvényen.

Szemeidbe nézek, és látom a Végtelent.
Szemeimbe nézel, és látod azt, ami a változásban is állandó.
Nincs más, csak a tengely…
A tengelyben pedig mi, akik folytonosan táncoljuk a lélekpárok kozmikus keringőjét.

Nincs más, csak a szerelem..
A szerelemben pedig benne van a minden, mégsincs semmi.
Mert nem kell…
Mert nincs rá szükség…
Magától értetődik, magától teremtődik, magától válik az EGY részévé, és magától aprózódik újra, hogy ismét teremtse önnön lényegét.

Ezek vagyunk…
Mindig és mindenkor…”

Fehér-Pál Rita és Fehér Tamás

Kövess minket Facebook-on is:

Az Elképzelt Életek nevü oldalunkat a következő linkre kattintva találod: https://www.facebook.com/elkepzelteletek/

Ha szeretnél velünk a saját megélésedről beszélgetni, akkor keresd fel ahttps://www.facebook.com/ikerlangujtudatos Facebook-on zárt csoportunkat:
https://www.facebook.com/groups/1563749233672259/

Címkék:

Ezeket kedvelheted