Betöltés

Írdd be amit keresel

Osszd meg!

A Napba öltözött Holdkacaj

Novella a Lélekpárok szétszakadásának téveszméjéről…

Az örökkévalóságnak, a Kezdet és Vég nélküli Világnak csak egy napja volt az….
Talán nem is napja; tán csak egy Pillanata.

Lyriel tündérszép lila ruhájában, hosszú hajával és kékeszöld szemeivel a kifli alakú Holdon ülve nézte a Földet, és a Földön élő embereket. Lábait a Hold legkeskenyebb zugában lóbálva dobálta fel-le a Tudás Aranygolyóját, miközben hallgatta, amint a Földlakók civakodnak, veszekednek, egymással versengenek a nagyobb és nagyobb hatalom megszerzéséért, ugyanakkor a változások világában élve nap – nap után újabb és újabb izgalmakban lehet részük.
Tortien messziről figyelte, Tündérkedvese miként játszik a Hold saruján, a minden Titkot őrző, minden Tudást magában rejtő Aranygolyóval.

Szerette Lyrielt. Tündérszép kedvese volt Ő, az időn és a téren túli Égi Világban. Olyannyira szerette, azt is elnézte Neki, hogy újra és újra a Titkok Titkával játszik, újra és újra veszélybe sodorva ezzel a Nap és Hold Birodalmát.

Lyriel a Holdon ülve oldalra fordította ragyogó arcát, sötétbarna haja meglibbent a Keleti Szél gyengéd fuvallatában. Tekintetét egyenesen Tortien lélektükrére, – szemei mélyére emelte, miközben a Tudás Aranygolyóját a magasba dobta, és várta, hogy az újra kezeibe repüljön vissza.

Egymásra mosolyogtak. Egyek voltak Ők. A birodalom királya és királynője. Mosolyukban pedig ott csillogott örök szerelmük varázsa.

Látomásuk volt. Lyriel szívében újra és újra megszólalt a vágy, hogy az Örök Boldogság Birodalmából, – ahol az erdők zölden csillognak, a patakok lágyan csobognak, a madarak vidáman csicseregnek, a hegyek csúcsait fehér hó fedi, és Tortiennel a vég nélkül megújuló szerelemben uralkodnak Világukon – a változások Földjére repülhessen, ahol minden nap új és új izgalmas esemény és feladat vár rá. Ahol felfedezheti az érzelmek, a gondolatok és a tettek formáit és hatásait.
MOST is ezt látta. Amint kilépve az Álmok Világából, testet öltve fedezi fel az ízeket, illatokat, hatásokat és ellenhatásokat.

Igen, látomásuk volt….S ahogy e látomást szemlélték, Lyriel figyelme a Tudás Aranygolyójának repüléséről elúszott, még soha nem látott és nem érzékelt módon tűnt el a királynő, a saját Világának közepéről.
Már késő volt. Tortien hiába kiáltott kezeit kinyújtva, és testével Lyriel után vetődve, Lyriel elejtette az Aranygolyót, mely a dimenziók kapuját keresztülhasítva egyenesen a Földre zuhant, és ott hatalmas fénnyel, apró, szinte láthatatlan szilánkokra törött szét. Darabjai ellepték a Föld minden zegzugát, és ebben a Pillanatban Lyrielt és Tortient olyan erős örvény kezdte sodorni, mely fölött nem volt hatalmuk többé.
Az örvény az Örök Változás Birodalmába repítette a királyt és a királynőt, ahol a királynő a tavaszi mezők megannyi virága között elrejtve, az egyetlen elvarázsolt liliommá változott át, a király pedig az egek végtelen köreit rovó főnixmadár képébe bújt.

Lyriel és Tortien. A királynő és a király. Egyek és mégis különbözőek. A Föld mezőin minden évben újra nyíló, az élet üzenetét hozó, és a virágok vigyázó anyjaként testet öltött liliom, és az egek magasságából liliom párját kereső, minden egyes nap meghaló, majd hamvaiból újjá éledő főnixmadár, keresve kutatták egymást abban a Világban, amiről egykoron azt hitték, a változásoké, majd rá kellett jönniük, hogy valójában nem másé, mint az átváltozások bűvöletében létező Illúzióé.

A lila liliom ijedten és öntudatlanul, szárát megfeszítve, és gyökereit a félelemtől gúsba kötve nem kapott sem levegőt, sem élelemhez nem jutott. Ahogy egymást kergették az évszakok, úgy lett úrrá rajta az egyre nagyobb bánat, úgy száradtak el egymás után levelei, és úgy fulladtak meg föld alatti gyökerei. Miért is vágyott egy olyan világba, ahol Tortien nem lehet vele, ahol nem várja más, csak magány és keserűség?!

A főnix kétségbeesetten csapkodva szárnyaival, céltalanul repült évezredeken át egyik világból a másikba, hogy a Tudás Aranygolyójának szilánkjait felkutassa, és a golyót újra együvé forrassza.

Oly távol voltak egymástól, s mégis oly közel. A lila liliom a felkelő Nap fényében nyitotta ki valamennyi reggelen a szirmait, akaratlanul és öntudatlan fordult virágával minden reggel a Nap felé. A Nap felé, mely virágának éltető szerelme, melyből Tortien széttört lélekrésze nézett minden Pillanatban vissza rá. Azonban Ő egyszer sem nézett a Napra fel, szomorú sóvárgásában, akaratlan hagyta, hogy virágszirmai, szára és gyökere úgy mozduljon, ahogy csak akar. Irányítatlan és öntudatlan fordult lehajtott fővel a Nap felé, hogy irányítatlan és öntudatlan módon töltekezzen szerelmeséből.

A főnix nappalonként repült, csapkodott, és éjjelre állt csak meg. És mint ahogyan a főnixmadár csak egyszer repülhet, majd megállva saját tüzében ég el; minden este újra és újra elégett, és minden hajnalban a Holdnak Lyriel kacagásától ragyogó Fényében született hamvaiból újjá.
Bármelyik éjjel meghallhatta volna Lyriel Holdon maradt kacagását, ha napközben nem repült volna céltalan csapkodással a főnix missziójában.

Ahogy teltek az esztendők, a lila liliom és az egeket szántó főnixmadár emlékeiben egyre mélyebbre és mélyebbre süllyesztette a Boldogság Birodalmát.
Egymástól különválasztva, mégis tökéletes egységben mindketten elfogadták, hogy a saját döntéseik vezették Őket a megismerés Új ösvényeire.
Szívükben és lelkükben őrizve egymásnak és birodalmuknak emlékét, döntést hoztak. Életük legnehezebb döntését. Megtanultak egymás nélkül is létezni, és önmagukban megtalálni egymást. Döntést hoztak, hogy egymás nélkül, az Illúziók Világában is megteremtik a Boldogság Birodalmát, ahol a Virágok Királynőjeként, és a Madarak saját hamvaiból újjászülető Égi Királyaként fogják az átváltozásokat uralni.

A lila liliom évről évre elszórta magvait, évről évre magvaiból új bimbókat fakasztott, a bimbókból pedig minden nyárra gyönyörű virágokat nevelt. Majd ahogy újra és újra lehullottak az erdők és a rétek falevelei, úgy lett egyre bölcsebb, fejét minden évben lejjebb hajtva adta meg magát a hideg téli csendnek. Vigyázója volt a rétek és mezők világának, barátja a termékenységet fakasztó méheknek, az üzeneteket vivő színes pillangóknak, a nyári csendes esőnek, és a lágy Keleti Szellőnek, mely egykoron hajfürtjeit simogatva járta körül Őt és Tortient, az Örök Boldogság Birodalmában.

Az égi főnix nem csapkodott többé céltalanul a szárnyaival, hanem rájött arra, hogy azok elveszett szabadságának utolsó darabjai. A szabadságot élte meg, átrepülve az egeket és világokat, kapukat és ajtókat, és nem keresett többé elveszett emlékszilánkokat.

A Földre elhozott boldogság világában kiteljesedett a liliom, és hazatalált önmagába a főnix. És ekkor történt meg. A beteljesülés ajándéka, amelyet oly sok próbatétel után érdemeltek ki.

A főnix aznap nem repült. Nem pazarolta el delejes erejét. Csak várt. Csendben. A nappal nyugalmát követő sötét éjszakában. Megtalálta és megtapasztalta a Csendet. Magába fogadta és egyé vált az erejével. S akkor ott, a Csend Hatalmában beléhasított egy Hang. Kacagás. Szívének oly kedves volt e kacagás. Lelkének heves örvényei ismét feltámadtak, de már nem a kétségbeesés és a fájdalom járta át, hanem a Csend Hatalma, és az öröm mámora. Újra hallhatta Kedvese Holdvilágból átszűrődő kacagását. Ott állt épp a kifli alakú Holddal átellenben. Tüzes szemeit a lágyan világító Holdra emelte, és csak hallgatta és hallgatta belső csendjében visszhangzó, egyetlen Kedvesének kacagását.

A Holdból üzent Lyriel Tortiennek, főnixmadárrá változott Kedvesének. Elkacagta Neki az örök virágos rét földhöz kötöttségének fogságát, amely a legnagyobb szeretetre tanította meg Őt.

Hajnalhasadtával, repült sebesen, a Keleti Szél minden erejével a főnix, versengve a felkelő Nap első sugarával. Mert ez volt az utolsó repülése. Tudta, hogy ha a felkelő Nap első sugara megelőzi, és a Napot nem rajta keresztül Pillantja meg először liliommá változott Kedvese, akkor örökre elvesztek mindketten.

Színek és Fények cikáztak a messzeségben, Tortien főnixmadárrá változott utolsó repülésének sokszínű energiaörvényei.

Az Örök Virágos Rét fölé érve a Nap első sugara már kitűnni látszott a szemközt lévő hegycsúcs mögül, amikor a főnix megpillantotta lila ruhában ragyogó, Egyetlen Igaz Kedvesét, a számára legszebb liliomot, akit valaha hordott a Föld a hátán.

Ébredt a liliom. Szirmait, ahogyan minden reggel, MOST is a felkelő Nap felé fordította, mert már jól tudta, hogy a felkelő Nap élteti és táplálja. Felnézett az arany fényben úszó gömbre, és megpillantotta a Napfelkelte Aranygömbjében, a Tudás Aranygolyójában tükröződő főnix árnyékát. Napban tükröződő tűzmadár volt Ő, Tortien.
A liliom összes szirma hatalmas energiával nyílt ki, és hullott le a Földre, a főnixmadár pedig a Napban égett el, a saját tüzétől.

Megtörtént.
Az átváltozások illúziói lehullottak, Lyriel újra Világszép Tündérkisasszony volt, Tortien pedig a Boldogság Birodalmának Királya.
Abban a Pillanatban körbeölelte Őket a cikázó energiaörvények színes forgataga, és Tortien lett az Égen tündöklő Nap, Lyriel pedig az estéken világító, és mindig megújuló Hold.
Kézenfogva járják azóta is a Világot, egymás fényében folyvást megújulva, és amerre csak elhaladnak, Csillagok születnek és térnek haza Őáltaluk és Őbennük.

/Fehér-Pál Rita – mediális író/

Kövess minket Facebook-on is:
Az Elképzelt Életek nevü oldalunkat a következő linkre kattintva találod: https://www.facebook.com/elkepzelteletek/

Ha szeretnél velünk a saját megélésedről beszélgetni, akkor keresd fel ahttps://www.facebook.com/ikerlangujtudatos Facebook-on zárt csoportunkat:
https://www.facebook.com/groups/1563749233672259/

Címkék:

Ezeket kedvelheted